Nicola Sturgeon nyolc évig vezette Skóciát és a brit országrészt uraló baloldali-nacionalista Skót Nemzeti Pártot – most pedig hangos transzgender viták közepette lép le a porondról.
Meglepetés erejével hatott szerdán, amikor Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere – a brit országrész vezetője – bejelentette, hogy lemond posztjáról, és egyben a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetéséről is.
Az 1970-es születésű Sturgeon már tizenévesen a nukleáris leszerelés melletti mozgalom aktivistája lett, és 16 évesen belépett a Skót Nemzeti Pártba is. Korai indíttatásáról nemes egyszerűségéről így vallott:
A kilencvenes években Sturgeon a balos-nacionalista SNP vezetésébe emelkedett, 1999-ben lett belőle skót parlamenti képviselő. 2007-től Alex Salmond skót első miniszter jobbkeze lett annak helyetteseként, 2014-ben pedig Salmond a párt történetének legnagyobb feladatával és történelmi léptékű tettek megvalósításával bízta meg őt: Sturgeon lett a 2014-es skót függetlenségi népszavazási kampány, illetve a függetlenedési tervek jogi procedúrájának felelőse.
De mint ismeretes, a 2014 szeptemberében tartott népszavazáson a skót szavazók 55 százaléka nemet mondott a függetlenedésre, és csak 45 százalék támogatta az SNP ügyét. Alex Salmond lemondott, de Sturgeon természetes utódjelöltként, a párt egyöntetű támogatásával át is vette az SNP vezetését, és nem mondott le a skót függetlenedés ügyéről se. Az elbukott népszavazás után Sturgeon azt hangoztatta: a függetlenség felé vezető út a további devolúció – a további jogkörök és hatalom átadása Skóciának –; és fenntartotta azt is, hogy a skót függetlenség csak idő kérdése, nem pedig kétséges dolog.
Nicola Sturgeon skóciai kormányzása 2014-ben indult, 2015-ben pedig behúzhatta az SNP valaha volt legjobb parlamenti választási eredményét: az 59 skót parlamenti körzetből 56-ban nyert az SNP.
2016-ban viszont új szakítópróba következett London és Skócia között: a Brexit-népszavazáson a brit összlakosság 52 százaléka az EU-ból való kilépésre, 48 százalék pedig ez ellen szavazott;
Ez egy egyszerre világos és lehetetlen helyzet volt, ami a mai napig rányomja a bélyegét a londoni brit-angol vezetés és Skócia viszonyára: Nagy-Britannia úgy lépett ki az EU-ból, hogy a skótok egyértelműen az EU-ban maradás mellett voltak. Sturgeon ki is jelentette: demokratikusan elfogadhatatlan, hogy Skóciát a saját akarata ellen viszik ki az EU-ból.
Sturgeonék mindent megpróbáltak a helyzet rendezésére, még külön tárgyalásokat is terveztek az EU képviselőivel, hogy miként tudnák megoldani Skócia maradását az európai közösségben – de végül London ezeket a próbálkozásokat lesöpörte az asztalról. Ahogy az újabb függetlenségi népszavazási próbálkozásokat is, bár Sturgeon kitartóan kampányolt a függetlenség majdani elnyerésének eszméje mellett.
Az elmúlt évek már így teltek a brit-skót viszonyban: a bukdácsolásai és egyre gyakoribb vezetőváltásai ellenére 2010 óta kitartó brit konzervatív kormányok lenyomták a skótok próbálkozásait, miközben
Sturgeon kormányzásának legutóbbi éveiben meghatározó vitává vált a transzgender identitás kérdése. A skót nacionalizmus mellett a legvadabb balos-progresszív ügyeket is keblére ölelő Skót Nemzeti Párt keményvonalasai már évek óta azt akarták elérni, hogy a magukat transzgendernek valló személyek bemondásra is hivatalosan bejegyezhessék nemváltásukat, orvosi, fizikai beavatkozások nélkül is. A 2016 óta tartó próbálkozásokat többször is felfüggesztették, Sturgeon maga is hűteni próbálta a genderradikálisok törekvéseit.
Mostanra viszont a legvadabb botrányok kerekedtek az egész ügyből – az Isla Bryson-botrány megrázta Skóciát. Ennek során kiderült, hogy egy korábban férfiként nőket megerőszakoló személy magát nőnek kezdte vallani, és a büntetőügyének tárgyalása során már hormonterápia alatt állt.
– ami aztán óriási politikai botrányt váltott ki Skóciában. Az ügyben Nicola Sturgeon nem volt hajlandó egyértelmű állásfoglalást tenni. A transzgender személyt végül átszállították egy férfi börtönbe.
A vitákat tovább fokozta, hogy a skót parlament végül csak elfogadta a transzgender személyek nemváltását megkönnyítő törvényt – amit viszont a londoni brit konzervatív kormány blokkolt, mondván, hogy a törvény megkönnyítené a rosszban sántikáló férfiak nőknek fenntartott helyekre való bejutását. Sturgeon kikelt a londoni kormány döntése ellen, szerinte a kormány a skót demokráciát támadja, miközben kultúrharcot indít a kérdésben.
Ez az ügy volt Sturgeon utolsó botránya skót első miniszterként: hirtelen és meglepetésszerűen bejelentett távozása most új fejezetet nyit a skót és a brit politikában. Elmondása szerint a döntését nem rövid távú nyomások hatása alatt hozta meg – utalva ezzel a transzgender vitákra –, hanem régóta fontolgatta már döntését. Sturgeon szerint egész felnőtt életében politizált, de most ideje kilépnie ebből és a magánéletére is fókuszálnia.
Annyi bizonyos: Alex Salmond és Nicola Sturgeon a skót és a brit közélet meghatározó alakjai voltak az elmúlt két évtizedben.
amit mind ők, mind lehetséges utódaik is napirenden fognak tartani.
A Skót Nemzeti Párt pedig marad, ami eddig is volt: a nacionalista érzelmek és a balos-progresszív, woke törekvések harcias pártja.
Nyitóképen: Nicola Sturgeon (MTI/EPA/Robert Perry)
Egy 12 éves kislányt a rendőrség elhajtott, amikor feljelentést akart tenni a nemi erőszak miatt – majd újra elkapták, elrabolták és megerőszakolták.
Vérfagyasztó jeleneteket ír le a jegyzőkönyv, az életkedv elszökik az emberből, ha elolvassa.
Hogyan szítja egy Orbán Viktor támogatta populista agytröszt a skóciai kultúrharcot? – e címmel jelent meg hosszú elemzés a The Ferret nevű skót hírportálon.
A náci fenyegetésben a britek megduplázták a katonai költségvetésüket, ám az orosz fenyegetésnek semmilyen hatása nem volt Őfelsége büdzséjére.
Nem tetszik egy munkáspárti prominensnek, hogy a milliárdos csak úgy bírálgatja a londoni baloldali kormányt.
2025 első felében Lengyelország veszi át az EU soros elnöki tisztségét Magyarországtól, és ezzel esélyt kap a napirend alakítására a következő sorsdöntő hónapokban.
Komoly üzletet akadályoznának meg.
Az egyre rosszabb időjárási viszonyok miatt Liverpool helyett Birminghamben landolt a Vörösök gépe.
